2012. június 28., csütörtök

Körömfehérítés


Kevés dolog tesz olyan boldoggá, mint amikor a szódabikarbóna egy újabb felhasználását ismerem meg (nyilván a Pinteresten), talán az, amikor egy kérdésetekre megtalálom a tökéletes választ. Ha ez a kettő együtt érvényesül, madarat lehet fogatni velem. Úgyhogy izgatottan vágtam bele a körömfehérítésbe és boldogan jelentem, hogy sikerrel jártam.
Nem voltak elsárgulva a körmeim, hiszen nem dohányzom (hurrá!) de mivel a hétvégén színessel volt kifestve, egy kicsit megfogta és ha nem frissen manikűrözött, akkor a köröm lenőtt fehér része se ragyog mindig hófehéren, talán ez látszik leginkább az előtte-képen.
 
Úgyhogy fehérítésre adtam a fejem és a szokásos manikűrömet (amiről itt írtam) felturbóztam szódabikarbónával.
Az áztatáshoz használt halacskás tálamba tettem meleg vízhez, 2 evőkanállal. Ami nem oldódott fel a vízben, azzal átmasszíroztam, dörzsöltem a körmeimet és lemosás nélkül kezdtem el polírozni.
Nagyon szépen kivilágosodtak, a fehér rész egészen vakító lett.
A lábamon, ahol mindig színes lakkot hordok kicsit jobban el volt színeződve, ott még látványosabb volt a különbség, de azt nem fotóztam le, mert nagyon szégyellősek a lábujjaim.


Ez a végeredmény és egy újabb Kalács-féle photobombing.

Próbáljátok ki és írjátok meg, hogy Nektek hogy vált be! Van egyáltalán szükségetek erre a módszerre, vagy tökéletesen fehérek a körmeitek? Titeket mi tesz annyira boldoggá, mint engem a szódabikarbóna?

7 megjegyzés:

  1. Én eddig citrommal próbálkoztam csak, de az nagyon nem jött be. A szódabikarbónára pedig még nem kerítettem sort. Na majd talán most, úgyis épp körömápolás közepén vagyok. :D
    http://lakkfan.blogspot.hu/2012/05/koromfeherito-projekt-i.html

    VálaszTörlés
  2. Én is szódabikarbónával szoktam, és mindig beválik. :)

    VálaszTörlés
  3. Sok bajom van/volt, a sárga körmeimmel, az elején, amikor még elkezdtem lakkozni, akkor nem használtam alaplakkot. Szépen láttam is rajta, hogy elkezdett sárgulni, és nem foglalkoztam vele, gondoltam úgysem látszik a színes lakkoktól, egyszerűen elkezdtem alaplakkot használni. Már egy jó ideje úgy látom, hogy le is nőtt, picit még látszik, de akkor tuti kipróbálom ezt! Neked előtte sem volt durva a körmöd, de tényleg jó munkát végzett. Mire nem képes egy szódabikarbóna. :)

    VálaszTörlés
  4. Wow, ezt nem is tudtam.
    Cica.. :D

    VálaszTörlés
  5. Verus: próbáld ki, mert máshol is hatékonyabb, mint a citrom. ha nem elég, akkor jöhet a hidrogén peroxid, de az nem volt itthon.

    Patríciaaa: nekem a japán manikűr miatt sose volt vele gondom, csak a fehér vége nem volt fehér, de most nem volt időm megcsinálni, csak felkentem a színest és látszott, illetve a lábamon, ahol nem japánozok, ott erősebb lett a színe. de hurrá hurrá szódabikarbóna! :))

    CRaPTRaSH: legalább újat tudtam mondani! :))

    VálaszTörlés
  6. ÓÓÓÓ, nagyon köszönöm a postot :) Milyen szódabikarbónát használtál? Gyógyszertárit?

    VálaszTörlés
  7. szívesen ;)
    én a metróban szoktam venni nagy kiszerelésben, gasztro-szódabikarbónát, a gyógyszertári kicsit drágább, de az is sokkal jobb, mint a zacskós, horváthrozis! :)

    VálaszTörlés