2012. október 30., kedd

Napi rutin zuhanyzás előtt

Ma kicsit felborul a világ rendje, mert keddenként szoktam recepteket posztolni, de most nem otthonról írok és a receptet, amit meg akarok mutatni Nektek és amit még nem tudok fejből, bizony otthon hagytam.
Lényeg a lényeg, holnap jön egy csodálatos édesség, és bár pontosan nem tudom, de arra emlékszem, hogy rengeteg cukor kell hozzá, úgyhogy nem árt, ha kicsit előre dolgozunk.
A feladat pedig a következő, a mindennapi rutinunkba beépíteni, hogy minden zuhanyzás előtt mozogjunk éppen annyit, hogy megizzadjunk és még jobban essen a fürdés.
Az előző 10 perces mozgásokhoz képest ez igazán semmiség, lemértem, hogy mennyi idő alatt vagyok meg vele, íme a hivatalos, meghamisíthatatlan bizonyíték:



Kevesebb, mint 2 és fél perc?!
Hihetetlen, de ennyi idő alatt, kb. 100 kalóriát lehet elégetni, úgyhogy jöjjenek a gyakorlatok, megnyugtató és motiváló zuhanyzós képekre szerkesztve, hátha többen kedvet kaptok így:


Itt egy másik zuhanyzó, amibe teljesen beleszerettem, a kedvéért 10-szer is fürdenék naponta,csillió kalóriát elégetve természetesen.


Én ma kezdtem és szerintem menni fog ez minden nap. Ugye csatlakoztok hozzám? Melyik képet választjátok?
A guggolást úgy csináljátok, hogy a térdetek, nem megy a lábujjaitok elé, különben olyan térdfájósak lesztek, mint én, úgyhogy inkább csak rogyasszatok! :)
Megyek zuhanyozni, jó tornázást!

2012. október 29., hétfő

Őszi dekorációk

A mai bejegyzésben gyorsan mutatok pár képet a lakásunk őszi arcáról, hátha még Ti is díszítenétek még egyet mielőtt ellep minket a hó.

A nappalinkban a kanapé mögötti konzolasztalt szoktuk díszíteni, idén furcsa és nem feltétlenül szép dísztökök kerültek egy tálra. A testvajtól gyönyörű photobombot láthatunk, de nem tűnt fel, tetszett a színe.


A nagy, 5 literes befőttesüvegben pedig egy kisebb szenzáció történik, ha nem vennétek észre, elmondom.
A tartalma ugyanis hivatalosan potpurri. Márpedig én megesküdtem, hogy soha az életben nem leszek egy légtérben potpurrival. Önszántamból meg főleg nem. Rosszul vagyok az illatától és attól is ahogy porosodik, belegondolva is ráz a hideg tőle.
De úgy történt, hogy a legutóbbi Tescós bevásárlás alkalmával megláttam a dekorációs részen ezeket a díszeket és hirtelen egymillió ötletem támadt, hogy hogyan lehetne őket felhasználni. Több színben lehetett kapni, de én nyilván a narancsos-barnás, őszi árnyalatot választottam.
Hazaérve vettem észre, hogy én bizony potpurrit vettem. Már épp azon gondolkoztam, hogy kültéren miket lehet vele kezdeni, amikor (bátorságomat összeszedve) megszagoltam és tátva maradt a szám. Isteni narancsos illata volt, úgyhogy maradtak, sőt szagolgatom és imádom őket, az üvegben meg talán nem porosodnak olyan gyorsan.


 Itt vannak közelebbről:


És ha már a Tescos javak méltatásánál tartunk, rá kell jöjjek, hogy idén minden dekorációnk a Tescoból van. Például ez a papír-tökfej-girland, amit a nappali függönyére akasztottam fel.


És szintén a Tescoban vettük, bár már tavaly, a halloweeni ajtódíszünket. Nyilván a fő érv mellette, a Kalács-típusú macska volt a boszorkány ölében.
Az évnek ebben a szakában azt sem bánom, hogy narancssárga a bejárati ajtónk (és a lakásnak egyértelműen túl sok része).

 

Az ajtó elé, a lépcsőre tökök kerültek, nem kell mondanom, hogy honnan, ugye? A kis pirosat külön bemutatnám, japán-tök a neve. A legnagyobb poén, hogy minden tök le volt árazva, így 100 ft alatt lehetett venni 1 kilót.


 

A jobb oldalit faragtam ki idén, természetesen nem egyedül, volt segítségem.


Ilyen lett, sötétben:


Mit szoktatok venni a Tescoban ételen kívül? Melyik dísz tetszik a legjobban? Milyen a viszonyotok a potpurrival?

2012. október 26., péntek

Best of Halloween Pinterest

Jöjjön megint egy rendhagyó Pinterest péntek, megmutatom a kedvenceimet Halloween témában.

A tavalyi Jack-o-lantern-ek után lehet, hogy idén másmilyeneket (is) faragok, ilyesmikre gondoltam.


Azok a kicsi tökök, amik gyönyörűek, de kifaragni egy kínszenvedés lenne, is kaphatnak szép, ünnepi díszt.
Lehet flitteres, vagy a tetejét kivágva mécses tartó.



Aki esetleg már most unja a tököt (ez mondjuk egy olyan dolog, amit én elképzelni se tudok) annak nem kötelező, lehet almát is választani.


Lakás díszítésben ezek tetszettek nekem a legjobban, mindkettőhöz fekete fotópapír kell :


 

Illetve ez, amit feketére festett üres tojásos dobozokból lehet elkészíteni.

 
Nálunk az utcában a gyerekek szoktak körbejárni Trick or Treat-elni, (mondjatok erre egy magyar igét) és tavaly egy vödörnyi édességet szórtam ki az utcára, voltak vagy 20-an, olyan jó volt látni. Idén arra gondoltam, hogy kicsit jobban készülök. Szeretnék sütit sütni és narancssárga szalvétába csomagolni, és édesség helyett inkább halloween mandarinokat osztogatni.


Amint itthon jobban elterjed a halloween és a beöltözés is divatba jön, számíthattok rám, minden bizonnyal így fogok kinézni:


  Vagy ha ketten öltözünk be, akkor így:

 
 Látjátok, ahogy habzik a szappan? Nyihogva nevettem amikor észrevettem.

Ha a barátnőimet rá tudom venni, ilyen kosztümünk lesz, a követ már most lestipistopizom, mert ahhoz ideális a testalkatom.


A gyerekeinket meg biztos hasonló jelmezekbe öltöztetném:

 

Aki még várna a gyerekek beöltöztetésével, de akar valamilyen jópofa halloween játékot kitalálni, azoknak, akik még kicsik a tökfaragáshoz, azoknak ezt a képet találtam.

 

Nektek melyik tetszik legjobban? Mi a maximum, ameddig elmentek halloweenkor? Díszítetek? Tököt faragtok, vagy jártok cukorkáért a gyerekekkel? Hozzátok szoktak menni?
Mit gondoltok, amikor egy új ünnep kezdi megvetni a lábát?

2012. október 25., csütörtök

Tökfaragás és Halloween

Nagyon sok bejegyzés van, amit előre megírok, de ez a mostani vár legrégebb óta arra, hogy közzétegyem. Tavaly, diplomaterv rajzolás közben pihenésképp, de utolsó pillanatban faragtam töklámpásokat és inkább úgy döntöttem, hogy majd idén megmutatom nektek, többek között azért mert tényleg az utolsó pillanatban készültek el és akkoriban az a 2 ember, aki olvasta a blogot, élőben is látta, úgyhogy nem is lett volna sok értelme.
Idén viszont jól jön, sokan látjátok és motivál engem, hogy ne csak egyem a tököt, (azóta is minden nap, így) hanem faragjam is. Jöjjenek a képek, lépésről lépésre:


Ez egy közepes tök, szép barázdált, tehát elmondhatatlanul nehéz volt faragni, minél nagyobb és simább felületű a tök, annál könnyebb dolgunk van. A bemetszés szöge viszont kiválóan látható, így a sapkája nem csúszik majd le.
Ilyen az eredmény, ha körbeérünk és a belsejét kikapirgáljuk. Tavaly kanállal dolgoztam, de azóta elég pro lettem tökben, úgyhogy az ősszel, amúgy is munkanélküli fagyigombócozó kanállal sokkal könnyebb szép egyenletesre kaparni a tök belsejét.


Rákerestem a világinterneten a pumpkin template (tök minta) szavakra és végtelen sok mintát találtam. Jack-o'-lantern a másik neve ezeknek a lámpásoknak, úgyhogy ezzel is lehet keresni. Érdemes első töknek olyat választani, ami minél egyenesebb vonalakból áll.
Ha megvan a minta, nyomtassuk ki és amennyire passzentosan lehet, ragasszuk a tökre. Valahogy így:


A fekete részeket vágtam ki, először csak belekarcoltam késsel, hogy tudjak a papír nélkül is faragni.


Ha a jelölés megvan, jöhet az izommunka, ugyanis be kell jutni a késsel a tök belsejébe. Útközben így néz ki. Levegőt szerencsére már tud venni.


Mielőtt látnátok a végeredményt, megmutatom a másik tököt, ami sokkal nagyobb volt, ezért kicsit bonyolultabb mintát vágtam bele és mivel nem kellett attól félnem, hogy a tetejét megpörköli a belehelyezett teamécses, ( kb. 25-30 centi magas volt) nem is kalapot vágtam, hanem az aljára egy kb.10 centis kört, amin keresztül kiszedtem a magokat és a haját. Ilyenből ilyen lett:


Erre is ráragasztottam a sablont, ami sokkal vagányabb, Tim Buton-ös lett, amúgy is tökfaragáshoz a Karácsonyi lidércnyomás a minimum aláfestés. De a Snoopi vagy Poirot Halloween része is megfelel.


Nagy kupit hagyott maga után, de elkészült mindkét tök:


Sötétben ijesztőek és gyönyörűek egyszerre:


A nagyobbik kint, a bejárati ajtónk előtt kapott helyet egy faragatlan társával.


A kisebb pedig a konzolasztalon a nappaliban, ahová még sok dísztök és gyertya került egy denevéres girlanddal.

Mit szóltok hozzájuk? Melyikük tetszik jobban? Feldíszítitek a lakást őszre és külön halloweenre? 
Nálunk kicsit furán alakul, mert a halloween dekoráció folkoztatosan átcsap szülinapiba, ugyanis Mr. Otthonka halloweeni gyerek, de eddig nem vesztek össze a tökök és a lufik.
Faragtok idén tököt? Máskor is szoktatok? Melyik a kedvenc halloween mozitok?

Frissítés:
Ha már kifaragtuk a gyönyörű tököket, akkor azt is szeretnénk, hogy minél tovább megmaradjanak. 
A lényeg, minél hidegebb és minél szárazabb klímán érzik jól magukat.
Minél jobban kikaparjuk a tököt, annál tovább bírja, a kintiek is tovább húzzák, a bentiek belsejébe érdemes sót szórni, vagy belerakni olyan kis zacskókat, amiket táska vásárláskor kapunk a táskában. ez elszívja a nedvességet és így nem romlik meg olyan hamar a tök. 
1 hetet bárhogy kibír, ha ezt karjuk kicsit elnyújtani, akkor érdemes a fenti trükkökkel élni.

2012. október 24., szerda

10 perc edzés ülve


Az eddigi 10 perces edzések közül magasan a riszálós lett a kedvencem, úgyhogy, amikor új edzést kerestem Tiffany Rothe videói közül válogattam.
Ez az új videója még jobban tetszik, mint az előző. Nem kell hozzá semmi felszerelés, csak 10 perc a napunkból. Olyan egyszerűnek tűnik, másnap viszont nagyon érződik, hogy átmozgattuk a törzsünket, a vállunkról nem is beszélve. Tökéletes kiegészítése a sétálásnak, ahogy ezek a részek kicsit lustálkodhatnak.
Szerettem csinálni a videót, de véglegesen amiatt lett a kedvencem, amit a legvégén mond.
Nem árulom el, csináljátok végig az edzést és ez lesz a jutalmatok! 


Hajrá, csak 10 perc az egész!

2012. október 22., hétfő

A lustaság hosszú-hétvégéje

Hogy telnek a hétvégétek napjai? Nem ez a legszebb kérdés hétfő este? Miket csináltatok? 
Én abszolúte semmit! Annyira semmit, hogy például tegnap, este nyolckor vettem le a pizsamámat és öltöztem fel, de csak, mert moziba mentünk, ami valljuk be nem a legmegterhelőbb.
Az égvilágon semmit nem akartam csinálni ez a 4 nap alatt és eddig elég jól állok, remélem holnap se rontom el.

 
Szerdán újult erővel jövök vissza, és hogy ne legyen túl radikális a váltás egy ülve is végezhető edzést mutatok Nektek. Csütörtökön tököt faragunk és pénteken jönnek a halloween témájú képek a Pinterestről.

Remélem jut időtök lustálkodásra is, jó pihenést!

p.s.: A képen egy, Kalácshoz nagyon hasonló cica szerepel, aki nem volt lusta feljutni az ajtó tetejére. Kalács az ágyból üdvözletét küldi, de nem moccan.

2012. október 19., péntek

Heti Pinterest #4

A mai Pinterest adag kicsit később jön a szokásosnál és más is lesz, mint az eddigiek. Egyetlen közös dolog, hogy a forrás ugyanaz.
Ma olyan történetet mutatok Nektek, amin teljesen elképedtem.

 
Robyn Bomar 38. szülinapját nagyon rendhagyóan ünnepelte meg. 38 jó dolgot tett idegen emberekkel.

Az összeset elolvashatjátok Robyn blogján, a kedvenceimet pedig itt is.

Vizet nyújtott ki a kocsiból futóknak, mintha egy IronMan futóversenyen lennének.
Pénzérméket szórt el játszótéren, hogy a gyerekek kincset találjanak.
Kifizetett parkolóórákat.
Az útdíjat kifizette a mögötte jövő két autó helyett is.
Vett egy ajándékutalványt a boltban és a mögötte állónak adta.
Fánkot vitt a rendőröknek.
Lufit vitt a korházba.
Aprót ragasztott az italautomatákra.
Felolvasott mesét a könyvesboltban a gyerekeknek.

Szerintem csodálatos lehet így ünnepelni és nagyon más lenne a világ, ha mindenkinek ilyen lenne a szülinapja.

Melyiket csinálnátok meg legszívesebben? Gondolkoztatok már azon, hogy a szülinapotokon inkább adjatok, mint kapjatok? Vagy szerintetek a világ nem áll még készen ilyen emberekre és inkább gyanús ez a jóság, mint szívből jövő?

2012. október 17., szerda

Könyvek őszre

Tudom, hogy nyáron az árnyékban strandon olvasást állítottam be a lehető legjobb dolognak a Földön, de most úgy vagyok vele, hogy a takaró hegyek alatt forró teát iszogatva olvasás mégis jobb.
Szerencsére kihevertem egy túl hosszú ideig tartó bookhangovert és most újra nagyon lelkesen olvasok, ezért szívesebben is írok könyvekről, jöjjenek első körben azok, amiket a legutóbbi könyves bejegyzés óta olvastam.

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár


Izgalmas krimi, nem a darabolós, fröcsögős, inkább a mi a csuda fog ebből kikerekedni fajtából. Egy szótár-kiadóban játszódik, ahol a szószedetek közt elrejtve egy gyilkosság részleteire bukkannak az ott dolgozók. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gyilkos a kollégák között lapul, így titokban és minél hamarabb kell kideríteni a történteket, természetesen egy szövődő szerelem kibontakozása közben.

Nicholas Sparks: Szerencsecsillag


Láttátok a Szerelmünk lapjai c. filmet? Zokogtatok? Nem volt túl amerikai, nyálas, patetikus, mainstream vagy egyértelmű? Akkor ez a könyv is tetszeni fog. Az író ugyanaz, a könyv hangulata is nagyon hasonló, szuperromantikus, az utolsó oldalakon a már megszokott csavarral, nagyon jól elrepít egy egészen más világba és én ezt szeretem legjobban az olvasásban.
A könyvből film is készült, de mindenképp előbb olvassátok el, úgy a filmnek is több értelme van és lesz egy kis időtök férfias főhőst elképzelni, mielőtt a filmbéli kisfiút meglátjátok.

Nicole Krauss: Betéved at ember egy szobába


Írtam már Nicole Kraussról, hiszen ő írta az egyik kedvenc könyvemet, sőt a férjének is szeretem az írásait, úgyhogy amint végére értem anno a Szerelem történetének, gyorsan megvettem a másik könyvét.
Ebben a könyvben is megvan a megmagyarázhatatlan tördelés, ami rengeteget ront az olvashatóságon, ráadásul a történet is sokkal furább, úgyhogy nem biztos, hogy mindenki szeretni fogja.
Nem az a könyv, amit egy 10 perces metrózáshoz előkap az ember, sokkal inkább olyan, amit egyhuzamban elolvas, mert amihez az írónő nagyon ért, hogy szinte tapinthatóan ír le minden részletet és így a könyv hangulata magával ragad.
Az alap történet  egy amnéziás férfiról szól, aki részt vesz egy kutatáson. Ez így nem a legizgalmasabb sztori, de nem is ez a lényeg, tényleg a hangulata az, ami valakit vagy magával ragad és imádja, vagy sose olvas ettől az írótól, mert idegesíti.

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Hasonlóan az előzőhöz ez sem egy könnyed olvasmány és azt is elhiszem, hogy van, aki furcsának tarja. Én nagyon szeretem Linn Ullmannt és azt a skandináv életérzést, amibe betekintést enged.
Több szálon futó családregényt olvashatunk, aki még nem olvasott Linn Ullmannt és nem szerette meg, talán érdemes ezzel kezdenie, mert elképesztően jól sikerült a fordítása. Varsányi-Munkácsi Eszter, nem csak élt Skandináviában, de meg is értettem milyen ott élni és milyenek a helyiek, úgyhogy nagyon élvezhető, mégis hiteles a fordítása és ezt egyáltalán nem azért mondom, mert ezer éve ismerem.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala


Olyan sokan mondtátok, hogy olvassam el, hogy nekifogtam és mire észbe kaptam már a végére is értem. Két napot kellett a nyáron ágyban, közel mozdulatlanul feküdnöm, nem is jöhetett volna jobbkor ez a könyv. Az volt az érzésem, hogy semmi erőfeszítésembe nem kerül, hogy olvassam, egyik oldal jött a másik után. Nagyon jó a tördelése és rövid mondatok vannak, amit félkábán is értettem, úgyhogy ideális könyv azoknak, akik nem nagyon szeretnek olvasni, vagy nem nagyon érnek rá elmélyedni egy könyvben, vagy igazán ki szeretnének kapcsolódni.
Előbb láttam a filmet, de így is nagyon tetszett a könyv, a többi részt nem olvastam, mert azt írtátok, hogy nem ennyire jók, de azt se gondoltam volna, hogy ez tetszeni fog, úgyhogy meglátjuk.

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz


Ezt olvastam a legutóbb és bár nagyon nehezen indult, aminek az lehetett az oka, hogy fáradtan és sose ráérősen olvastam, a végére annyira megszerettem, hogy nagyon sajnáltam, hogy nincsen még 400 oldal előttem.
A történet egy varázslatos cirkuszban játszódik, ami éjfélkor nyija meg a kapuit és ahol a főszereplők nem bűvészek, hanem bűvésznek álcázott varázslók.
A hangulata valami miatt engem nagyon emlékeztetett a Mester és Margaritára, ami miatt kifejezetten imádtam, az egyik legkülönlegesebb könyvem, ami a borítóját illeti és ha az elején jobban oda tudok figyelni, akkor biztos az egyik kedvencem lenne, úgyhogy újra fogom olvasni, mert értem miért szerettétek olyan sokan.

Ezek lennének a legutóbbi olvasmányaim, most éppen két könyvet olvasok egyszerre, az egyik A nagy Gatsby, ez az úti-könyvem, pici és könnyű, de már rég el akartam olvasni.


Az otthoni könyv nagyobb lélegzetvételű, főleg, hogy nem magyarul van és szótározva, jegyzetelve olvasom.
Olvastam már angolul könyvet és ha valamit nem értettem, akkor átugrottam, a szövegkörnyezetből úgyis értettem miről van szó. Az ördög Prádát viselnél ez el is ment, de most van egy olyan könyv, aminek minden szavára kíváncsi vagyok. J.K.Rowling új könyve a The Casual Vacancy a héten jött meg a postával (ahogy azt a szemfülesek már az instagramon láthatták) és bár még csak a legelején tartok, imádom. Szívem szerint mást se csinálnék, csak olvasnám egész nap. Örülök, hogy lassan haladok vele, mert legalább tovább tart, lehet, hogy kihúzom karácsonyig, amikor végre magyarul is olvashatjuk?


Amint a végére érek ezeknek jövök a beszámolóval, addig írjátok meg mit olvastok, mert ezután masszív book-hangoverre számítok és kellenek a jó tippek!